Hírek : Takács Ákos a dán sereghajtóhoz igazolt |
Takács Ákos a dán sereghajtóhoz igazolt
2006.08.22. 15:10
Hol van már a Matthäus-érában tündöklő Takács Ákos? A Fradi védekező középpályása jó fél éve sérüléssel bajlódik, ám most, hogy felépült, máris külföldre igazol.
Az ötszörös válogatott Takács (fotó: www.ftc.hu) már el is utazott Dániába, ugyanis a játékosnak sikerült mindenben megegyezni új kenyéradójának, a Vejlének vezetőivel, így minden akadály elhárult a középpályás átigazolása elől.
- Az elmúlt héten próbajátékon vettem részt a dán együttesnél. Mint kiderült, elégedettek voltak velem, úgy gondolták, a csapat hasznára tudok lenni, így szerződést ajánlottak, amelyet én elfogadtam. A Vejle idén jutott fel az élvonalba, a cél, hogy ott is maradjon, hosszútávon azonban komolyabb eredményeket vár a vezetőség, a szurkolók, ezért is igyekeznek megerősíteni a csapatot - nyilatkozta a 100% Fradi című hetilapnak Takács, aki három évig lesz a dán sereghajtó játékosa.
Az NB II-be sorolt Ferencváros vezetői nem gördítettek akadályt a játékos távozása elé, eladásával ugyanis legalább valami pénz vándorolt a reménytelenül üres klubkasszába.
|